top of page

ELŐADÁSOK

Az előadások nem egymásra épülő rendszerben kerültek összeállításra. A tematika kialakítása úgy történt meg, hogy a tanév során a 9 hónapban 1-1 alkalommal, az adott hónaphoz köthető témát járunk körül. Az előadások külön-külön is igényelhetők, vagy egyben az egész sorozat. Az előadások interaktív módon, kötetlen kérdezz-felelek beszélgetéssel és játékos feladatokkal tarkítottak. Az előadások egy-egy témában akár át is nyúlhatnak egy másik témakörbe, ez függ attól, hogy a gyermekek mire kíváncsiak, miről szeretnének többet tudni.

kezmosas.jpg
TISZTA KÉZZEL - avagy így kerüld el a fertőzéseket
szeptember

Mikor szoktál kezet mosni? Mikor kellene kezet mosni? Hogyan kell kezet mosni? Miért fontos? Hogyan terjednek a bacilusok? A tüsszentéssel milyen messze kerül egy bacilus? Meddig él egy bacilus? Hogyan kerülhet a szervezetünkbe bacilus? Azonkívül, hogy nem illik és csúnya dolog, miért veszélyes, ha valaki az orrát turkálja? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseken keresztül nézzük végig, hogy miként tudjuk a fertőzéseket elkerülni, illetve miért is alakulnak ki közösségben járványok és miként lehet védekezni ellenük.

social_w400.jpg
KÖZÖSSÉGI MÉDIA ÉS ANNAK VESZÉLYEI - az internet nem felejt! 
október

Facebook, messenger, Instagram és sok-sok egyéb felület, ahol személyiségünk jelen lehet. Sokszor már a barátok sem beszélgetnek egymással, hanem Facen vagy Messengeren üzennek. Hol a határ az egészséges, normális közösségi média használat és a függőség között? Mikor kell letenni az okoseszközt és a barátunk szemébe nézni? Biztosan mindenki a valódit állítja magáról a neten? Biztosan minden annyira jó, vagy csak megfelelni szeretne? Így vedd észre, ha valami nem igaz és esetleg a barátod bajban van.

Variety of Coins
A PÉNZ ÉRTÉKE - mi, mennyi, miből? Honnan van? Hogyan osztják be a szüleim?
november

Neked van már zsebpénzed? Miért kapsz zsebpénzt? A szüleid hogyan keresik meg a pénzt? Takarékoskodnak? Mit jelent a takarékoskodás? Mi mindenre kell pénzt költeni? Mit veszünk, mit fizetünk pénzzel? Mennyibe kerülhet egy ház, egy autó? Hány hónapig kell érte dolgozni? Hogyan tudjuk megfogalmazni a pénz értékét? Fontos, hogy a gyerekek értsék a saját szintjükön, hogy a szülők sem tombolán nyerték a pénzt, hanem megdolgoznak érte és nem azért nem vesznek meg egy drága játékot, mert nem akarják, hanem mert túl drága. Néhány alapgondolaton és példán keresztül igyekszem megbeszélni a gyerekekkel, hogy mit is jelent a pénz és mi mennyit ér…

google.jpg
MIRE JÓ AZ INTERNET, A JÁTÉKON KÍVÜL - Hogyan használd okosan! Google jó barát…
december

A legtöbb gyerek 5 éves korára biztosan találkozik az internet, applikációk világával. A szülők megengedik, hogy a gyerek játsszon a mobilon, tableten. Sok esetben egyedül teszik ezt a gyerekek, a szülők odafigyelése nélkül. Az 5-7 éves korosztály számára nem is fogalmazódik meg az, hogy mi mindenre jó a net, milyen veszélyek vannak, miért jó barát a Google, hogyan működik a térkép, a GPS, a forgalom figyelés, milyen hasznos applikációk vannak. Ezt a témát járjuk körbe, kötetlen kérdez-felelek beszélgetéssel és interaktív játékos feladatokkal.

Environment Pollution
KÖRNYEZETTUDATOSSÁG a saját házunk táján
január

Sorra vesszük, hogy milyen fajtájú hulladék keletkezik egy család hétköznapjaiban, azokat miként lehet újra hasznosítani, vagy felhasználni. Hogyan csomagaljunk szendvicset eldobható csomagoló anyag nélkül. Miként hasznosítsunk ételmaradékot. Mi is az a komposzt, hogy használjuk. Hogyan tudunk gyerekként spórolni a vízzel, az árammal. Miként lehet egy tárgyat, eszközt többször is felhasználni. Megmutatom, hogy egy-egy hulladék, mennyi idő alatt bomlik le, ha egyáltalán lebomlik. Milyen káros hatása van az eldobott szemétnek az állatvilágra.

Fruit & Vegetable Market
EGÉSZSÉG – étkezés, sport, napirend, miért fontos mindez?
február

Miért fontos az alvás? Mi történik velünk mikor alszunk? Mennyi az elegendő alvás egy gyereknek? Hogyan pihennek a belső szerveink? Miért kell sportolni? Miért fontos, hogy az izmaink fejlődjenek? Mit kell enni, hogy egészségesek legyünk? Van-e olyan, amit nem szabad enni? Mi is a helyes testtartás? Mi történik, ha nem úgy tartjuk magunkat? Játékos és érdekes feladatokkal, kutatásokkal teli beszélgetés, néhány falat egészséges harapnivalóval.

Bicycle Equipment
BRINGA - biztonságosan a biciklin
március

Tavasztól őszig a gyerekek egyik legkedveltebb közlekedési eszköze a bicikli. Sokan azt gondolják, hogy tudják a szabályokat, de időnként rá kell jönni, hogy sajnos nem. Milyen biztonsági felszerelések vannak? Mit kell ellenőrizni indulás előtt? Mik a KRESZ szabályok? Hogyan kell úttesten haladni? A 8 legfontosabb alapszabály átbeszélése, mert MINDENKIT VÁRNAK HAZA!

gyerekrablás.jpg
SEGÍTSÉG!!! Mit tegyél, ha az utcán bajba kerültél, hogyan kérj segítséget.
április

Mi az alapszabály, ha nyilvános helyen vagy a szüleiddel? Szabad-e idegennel szóba állni? Szabad-e elfogadni bármit idegentől? Hogyan bizonyosodhatsz meg arról, hogy az idegen jó vagy rossz? Kihez szaladj, hogyan viselkedj, ha bajban érzed magad? Hogy tudod felhívni a figyelmet magadra és a veszélyre? Hogyan tudod elkerülni az ilyen helyzeteket? Néhány alapötlet begyakorlásával és játékos bemutatásával megtanítjuk a gyermekeket arra, hogy miként meneküljenek meg olyan helyzetből, amit egyetlen szülő és gyerek sem szeretne átélni.

gyerek-bicikli-baleset.jpg
BALESETEK, VÉSZHELYZETEK – mit tegyünk a bajban
május

A biztosító társaságok statisztikái alapján a legtöbb gyermekbaleset a szünetekben történik. Ilyenkor a kicsik egész nap játszanak, nincsenek ovis foglalkozások, tanórák, amikor a balesetek lehetősége szinte nulla. Mire kell odafigyelni? Amit eddig tiltottak, azt ezután sem szabad. Mit tegyünk, ha megtörtént a baj. Mit kell csinálni egy sebbel? Hogy viselkedjünk, ha komolyabb a baj. Kit kell hívni, kihez forduljunk. Miként gyógyul a seb? Az előadás célja nem a félelem keltés, sokkal inkább a megelőzésre való figyelem felhívás, illetve baj esetén a teendők.

csalad_digitvilag.jpg
+1 ÉRTÉKREND - kütyük-beszélgetés, drága dolog-családi kapcsolatok
bármikor

A modern világ, a pénz világa szép lassan a gyerekeket is beszippantja, nagyon fontosnak tartom, hogy beszéljünk arról, hogy mi az, ami igazán fontos? Mi tesz boldoggá? Mi lehet a fontosabb, egy ölelés, egy jó szó vagy egy drága játék? Tud-e egy kütyü kedveset mondani nekünk, meghallgat-e, ha baj van? Betegek vagyunk segít-e, hoz-e teát? A mai világban, sok családban elfelejtik, hogy az emberi kapcsolatok mennyire fontosak és mennyire kell vigyázni rájuk.

bottom of page